• vissza nem térítendő támogatásról van szó, amely az 5000 fő alatti preferált kistelepüléseken vehető fel, a pontos településlista itt érhető el,
  • új családi ház vásárlására VAGY építésére VAGY használt ingatlan vásárlására és egyidejű bővítésére, illetve korszerűsítésére VAGY kisebb összegben meglévő használt lakás bővítésére, illetve korszerűsítésére vehető igénybe,
  • egy gyermek esetén 1 millió, két gyermek esetén 4 millió, három gyermek esetén 15 millió a támogatás összege, meglévő lakás bővítése vagy korszerűsítése esetén ez 600 ezer, 2 millió, illetve 7,5 millió forint,
  • meglévő gyermekek után is igénybe vehető, ez esetben házasok, élettársi kapcsolatban élők és egyedülállók egyaránt igénybe vehetik, ami viszont az előre vállalást illeti, gyermektelen fiatal házaspárok (41 év alatti feleség) legfeljebb három, egygyermekes legfeljebb kettő, kétgyermekes fiatal házaspár egy gyermeket vállalhatnak előre,
  • büntetlen előélet, legfeljebb 5 ezer forintos köztartozás és legalább az egyik fél részéről legalább 2 éve tartó folyamatos tb-jogviszony szükséges hozzá, amelyben 30 nap megszakítás lehet, az átalányadózást legalább egy éve alkalmazó egyéni vállalkozó vagy mezőgazdasági őstermelő, illetve legalább egy éve kisadózó egyéni vállalkozók esetében ezt 1 évre csökkentették 2024 folyamán).
  • 3%-os fix kamatozású CSOK-hitellel (két gyerek esetén legfeljebb 10, legalább három esetén legfeljebb 15 millió forintig) és CSOK Plusszal is kombinálható (csak az egyikkel), utóbbival csak előre vállalt gyermekek esetén,
  • teljes illetékkedvezmény, illetve áfa-visszatérítés vehető igénybe hozzá, az új házak vásárlásához kapcsolódó 5%-os áfa és 5 millió forint erejéig az építkezésekhez kapcsolódó 27%-os áfa,
  • építés és bővítés esetén a támogatás folyósítása készültségi foknak megfelelően, utólagosan történik, a részösszegeket a bank az elért készültségi fok arányában, a beruházási költségek legalább 70%-áról szóló számlabenyújtás mellett folyósítja.
  • ha nem (csak) meglévő gyermekre veszik igénybe, akkor egy gyermek vállalását 4 év, kettőét 8 év, háromét 10 év alatt kell teljesíteni, és ha ezek nem teljesülnek, akkor a Ptk. szerinti késedelmi kamat 3 százalékponttal növelt mértékével kell a támogatást visszafizetni.